Jól sikerült SPORT XXI-es edzőtábort tartottak Tamásiban július 2-7.-ig a Tamási Koppány Sportegyesület szervezésében. A helyi adottságokat kihasználva idén is a Tamási Kemping volt a tábor főhadiszállása. Az edzéseket – a szálláshoz közeli – Koppány SE Fő utcai termében tartottuk. A tamási súlyemelők mellett érkeztek sportolók a Győri AC-tól, a Vállalkozók SE-től, a Pécsi SE-től és Iregszemcsei SSZSE-től. A napi két edzésprogram mellett jutott idő a kikapcsolódásra, grilleztünk, kirándultunk, sportoltunk, de voltunk a Balatonon is. Elsősorban versenyszerű gyakorlatokat és azok kiegészítő gyakorlatait alkalmaztuk, de az edzések során nagy hangsúlyt kapott a hibajavítás. A tábor elérte célját, igazi közösség kovácsolódott össze. Külön köszönöm a segítséget Kun Ágnesnek, Lipkovics József tamási masters versenyzőnek, és Orsós József edző szakmai támogatását.
Bachmann Béla táborvezető