Az augusztusi Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságra tamási edzőtáborban készültek fel az itt táborozó fiatal tehetségek. Tamásiban már hagyomány, hogy minden évben rendez hasonló tábort gyerekeknek a Magyar Súlyemelő Szövetség támogatásával. Idén 19 sportoló jelentkezett a Sport XXI tehetséggondozó program keretében lezajlott táborba, amely elsősorban 8-15 éves korosztályt érinti. A táborozók közt öt lány is akadt, de érkeztek fiatalok Kisbérről, Oroszlányból, Pécsről, Iregszemcséről – öt tamási fiatal mellé. Az edzőtermi kapacitás miatt csoportbontásban edzettek a gyerekek egyéni edzéstervek alapján. Valamennyi táborlakó igazolt versenyző, akik már egyesületben sportolnak. A cél, hogy még jobban megszeressék a sportágat. Főhadiszállásunk a Tamási Motel és Kemping volt, a napi két edzést és pihenést egyéb programok is színesítették. Kirándultunk a Várdombra, látogatást tettünk a Pincemúzeumba és a Vadasparkba, csobbantunk a Tamási Fürdőben, a Parkerdőben egyéb sportolási lehetőségek várták a fiatal sportolókat. A tábor szervezője, Bachmann Béla táborvezető szerint a Tamásiban eltöltött idő hasznos volt, sokat fejlődtek a gyerekek és élményekkel gazdagodva mentek haza. A sporttábort július 29-én a IV. TAM-BAU Kupa felmérő versennyel zártuk, ahol szép egyéni csúcsok születtek az augusztusi korosztályos OB előtt.  A gyerekek jól érezték magukat az egy hét során, ha jövőre is kapunk támogatást, ismét rendezünk tábort. Köszönjük Orsós József és Gábor Balázs szakmai támogatását.
 
 
 
FacebookTwitterIWIWBlogger Post.